Magyar uralkodók – ingyen letölthető játék

E heti programom is történelmi témával foglalkozik, mégpedig a magyar uralkodókkal 1000-től 1918-ig. A program még fejlesztés alatt áll. A teljes, kidolgozott verzió hamarosan elérhető lesz a blogon. Addig is ki-ki felmérheti a történelemtudását. Sok sikert!

Használjátok, terjesszétek! 🙂

Get Adobe Flash player

Letöltés

A letöltéshez adja meg a nevét és e-mail címét!

A világ hét csodája – letölthető oktató kis-program

Nem ok nélkül voltam “csendes” az elmúlt napokban. Készítettem nektek egy oktató kis-programot. A téma egyértelmű, a világ hét csodája. És hogy miért épp ezt választottam, arra sajnos nem tudok racionális választ adni. Még az egyetemen készítettem egy ehhez hasonló programot, aminek ugyanez volt a témája. A régi verzióból nem sokat tudtam felhasználni… Megint rá kellett jönnöm, hogy egyszerűbb a dolgokat újrakezdeni, mint a régieket megújítani. Észrevettem, hogy öt év alatt megváltozott a program, mások a kódok és én is nagyon megváltoztam, mert mindent meg akartam újítani. Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy az egyetemista Klári kicsit trehányabb volt, nem izgatták a pixelek, a helyesírási hibák és a programbeli akadozások. Szerencsére most ezeket a hibákat sikerült nagyjából kiküszöbölnöm.
Használjátok, terjesszétek!

 

Get Adobe Flash player

Letöltés

A letöltéshez adja meg a nevét és e-mail címét!

Évszakok

A globális felmelegedésnek köszönhetően elég nehéz behatárolni az évszakokat. Nem is nagyon szeretem a dolgokat beskatulyázni, mert ugye engem se skatulyázzon már be senki. Nem mondhatom valamire, hogy szép vagy csúnya, nagy vagy kicsi, amikor ez mind viszonyítás kérdése.

Ugyanígy nem mondhatom a télre sem, hogy hideg, a nyárra meg, hogy meleg, mert ugye az utóbbi években ez nem így volt. Ennek ellenére a gyerkőcök így tanulják, és az oviban a tél hideg, a nyár meleg, az ősz esős, a tavasz szeszélyes. Ennek megfelelően készítettem el mai meglepetésemet, amit lent nyomdaminőségben is letölthettek.
Kellemes őszt kívánok! 🙂

Letöltés

A letöltéshez adja meg a nevét és e-mail címét!

Vaktérkép – Európa

A vaktérkép iránti ellenszenvem már-már legendás volt az általános iskolában. Bajosan tájékozódtam a rendes térképen is, hát még a vakon… Így történhetett meg az is, hogy földrajz ellenőrzőn teljesen kikeltem magamból, mivel az én térképem bizony rosszul nyomtatták ki, és Ausztrália szigeteit nem találtam a helyükön. Természetesen felháborodásomat rögtön meg is osztottam a tanárnővel, aki felvilágosított, hogy a gond csak az, hogy fordítva tartom a térképet. Mentségemre szóljon, hogy ez genetikai hiányosság… na meg hogy senki sem tökéletes.
Tehát ismét olyasmihez nyúltam, ami nem az én világom. Ennek ellenére remélem mindenkinek tetszeni fog az Európa térképe kirakós. Használjátok bátran! 🙂

U.i.: bevallom, puskáztam…

Javasolom a játék letöltését, hogy élvezhetőbb legyen, nagyobb felbontásban…. Jó szórakozást!:)

Get Adobe Flash player

Letöltés

A letöltéshez adja meg a nevét és e-mail címét!