Gyereknevelés kisebbségiként

Arról még nem írtam, hogy délvidéki vagyok, pedig nagyon is fontos tény ez rólam. Mivel jár ez? Első sorban sok feszültséggel, különleges élményekkel, szokatlan gondolkodásmóddal… Haza, otthon, anyanyelv, környezetnyelv, barátok, szomszédok, minden más. Így a gyereknevelés is…

Férjem céltudatos ember. Megismerkedésünkkor kijelentette, hogy az első fiunkat Istvánnak fogják hívni. Én ezt rettenetesen elleneztem, mert Szerbiában István névvel nem láttam rózsás jövőt az akkor még nem is létező gyermekünknek. Mivel még csak nem is jártunk, az épp velünk szórakozó társaság jót nevetett kettőnk szócsatáján. Ki gondolta volna, hogy ezt a vitát még jó párszor le fogjuk játszani élesben is? Végül elfogadtam, 9 hónap érvelés után még mindig kicsit félve diktáltam be a szülőasztalon nagyfiúnk nevét a nővérkének. Párom pedig az utolsó pillanatig szurkolt, hogy első szülöttünk apósom után, István lehessen.

Ezzel lényegében megpecsételtük. Játszótéren, boltban, bárhol ahol kedvesen szólnak hozzá és a nevét kérdezik rájönnek, hogy ő más, kisebbségi.  Ettől még nem lesznek hozzá kevésbé kedvesek, egyszerűen csak idegenné válik. Ez az oktatási rendszer hibája és (bocs anya) egy kicsit a szüleinké. Nem integráltak minket soha a szerb közösségbe. A suli udvarán saját sarkunk volt, ahova elvonultunk és bár nem bántottak minket (vagy legalábbis nem sűrűn) mi mindig mások voltunk.

Szórványban magyarnak lenni nem könnyű dolog. Főleg ha nemzeti öntudatra neveltek már kiskorodtól… Otthon mindig azt láttam, hogy szüleim és nagyszüleim kiálltak magyarságukért. Bevallom, ezt egyetemista koromban (szerb egyetemre jártam) kicsit meg is kérdőjeleztem, könnyebb lett volna csak beolvadni és hagyni az egészet a fenébe… Miért kellett nagyapámnak hagyományápoló és műemlékvédő csoportot alapítania ’91-ben? Schweidel Józsefről, Bosnyák Ernőről, Bogyó Józsi-bácsiról mesélni nekem az esti mesét? Miért vittek el minden nemzeti rendezvényre és tanították meg a Himnuszt előbb, mint a szorzótáblát? Miért teszem ezt ma én is, amikor itt már nem látom jövőjét a magyar kisebbségnek? És miért adtam István nevet a fiamnak?
Ma Schweidel szobrot avattunk a zombori Magyar Polgári Kaszinó udvarán, és bizsergett a gyomrom. Rohadt nehéz ezt most megmagyarázni. Egy udvarnyi ember (többsége nyugdíjas) és egy csodás 21. századi mellszobor. Ennyi.

Holdállás és gyereknevelés

Volt már olyan, hogy elvittétek a gyereket általános kivizsgálásra és hazaküldtek, mert a fiatalúr nem volt hajlandó közreműködni? Hogy annyira ordított az orvosnő láttán, hogy annak lehetősége sem volt jó-pofizni?

Ez tényleg tetőpontja volt az elmúlt egy hétnek… Minden múlt hétvégén kezdődött 1-2 hisztirohammal. Az ilyet még el is viseli az ember, de ez most már sok volt. Leforrázva hagytuk el a rendelőt, az ápolónő megkért, hogy a következő látogatásunkkal várjuk ki a dackorszak végét…

A napot István nagy bölcsen azzal zárta “Ne izgulj anyuci, majd elmúlik!”. 

Az este tök jól aludtunk, délelőtt István tüneményes volt, szórakoztatta az öccsét, játszott, nem volt egy “akarom” sem és mi is sokkal kiegyensúlyozottabbak voltunk. Ez gyanús volt, úgyhogy megnéztem a holdnaptáram… Rájöttem, hogy már megint az első és az utolsó negyed közötti időszakra tehető a gyerek fura viselkedése, rosszul is aludtunk, a kicsi is többször ébredt… Utánanéztem és mint gondoltam, nem én vagyok az első, aki észrevette ezt az összefüggést.

Forrás:Pixabay

Kutatók csoportja 12 országban végzett kutatást 5812, 9-11 éves gyereken. 28 hónapon, vagyis 28 holdcikluson keresztül figyelték alvási szokásaikat és észrevették, hogy a gyerekek telihold idején 5 perccel kevesebbet aludtak, mint más napokon. Mivel az alvás fokozottan kihat a gyerekek viselkedésére, ingerlékenyebbek és nehezebben kezelhetők ebben az időszakban, magyarázzák a kutatók.

Szóval mindenről csak a Hold tehet. Nem mi vagyunk béna szülők és a gyerekünk sem kezelhetetlen…

Amikor a gyerekek átveszik a hatalmat

“Ezek átvették a hatalmat!” – mondta párom a minap és sajna igaza volt… Persze elsőre alig hallottam mit mond a két gyerek üvöltésétől (a kánont tökélyre vitték és nem csak protestálásra használják, néha csak szórakozásból üvöltenek).

Máté lassan 8 hónapos, mászni tanul, rettenetesen kíváncsi… Amennyire csodás az, hogy nyílik az értelme, mindent látni, tapintani, ízlelni akar, annyira fárasztó lekövetni, segíteni… Főleg egy dacos hároméves mellett, aki nagyon tudja mit akar és azt persze mostderögtön.

Nem tudom miért nem tanítják ezt az iskolában?!! Annyi fölösleges dolgot tanultunk, mint például, hogy szám szerint hány merinó juh van Ausztráliban, hány és milyen gyár van az országban, képletek és dátumok tömkelegét és még sok hasonlót. De bezzeg azt senki nem tanította, hogy hogyan kell “elbánni” egy kétévessel és hogy mit kell csinálni akkor, amikor a babának fáj a hasa, nő a foga, nyílik az értelme. Ha tehetném, új tantárgyat vezetnék be. Élettannak nevezném… Élettan órán taníthatnának:

Emberismeretet (igen, pszichológiára gondolok): mit-miért teszünk? milyen embertípusok léteznek? kit-hogyan kezeljünk? hogyan birkózzunk meg a hétköznapi konfliktusokkal?
Meditációt: hihetetlen, hogy nálunk még nem tanítják! Itt persze az alapokra gondolok. Elég lenne 5 perc minden nap kezdetén…
Családalapítás 101: a csecsemő fejlődési szakaszai, gyereknevelési praktikák, alapok a szoptatásról, hozzátáplálásról…

forrás: Pixabay
forrás: Pixabay

Konfliktuskezelést: otthon, munkahelyen, bárhol…
Jaj, annyi minden van, amiről jó lett volna tanulni kicsit mielőtt bepottyanunk a mély-vízbe. Persze ez nem sokat változtatott volna jelen helyzetemen, mert nyilván nem szakítom félbe drága fiam hisziét azzal, hogy “várj egy pillanatot csillagom, amíg anya megnézi a középsulis tankönyvében, hogyan is kell kezelni a dacos gyereket!”. De legalább szidhatnám a régi élettan-tanáromat, vagy védekezhetnék, hogy “á, nem csoda, hogy béna szülő vagyok, mindig is gyenge voltam élettanból…”

Ennyi hülyeséget is csak egy fáradt anya tud összehordani. Nem mellékesen megjegyzem, hogy ezt a bejegyzést is négyszeri nekilódulásra sikerült összehoznom…