Milyen tulajdonságokra van szükség a 21. században?

A Világgazdasági Fórum Új kép az oktatás számára: a szociális és emocionális tanulás technológiával való előmozdítása elnevezésű jelentése szerint egyre nagyobb a különbség a között, amit a diákoknak tanítanak és amire a való életben szükségük lesz.

Aki ma munkahelyre pályázik annak együttműködőnek, kommunikatívnak kell lennie és jó problémamegoldó kell hogy legyen. Ezek a tulajdonságok többnyire a szociális és érzelmi tanuláson (Social and Emotional Learning – SEL) keresztül sajátíthatók el. A hagyományos jártasságok mellett ezek a tapasztalatok segítik előre a diákokat, hogy megállják helyüket a fejlődő digitális világban.

És milyen jártasságokra van leginkább szükség?

A kutatások bebizonyították, hogy azok a diákok, akiknek részük volt szociális és érzelmi oktatásban, olyan eredményeket értek el, amelyek átlagosan 11 százalékponttal magasabbak voltak, mint azok, akik nem. A SEL potenciálisan hosszú távú előnyökhöz vezet, mint például a magasabb foglalkoztatási arány és jobb teljesítmény.

A felmérés szerint jó vezetői képességek és a kíváncsiság is a legfontosabb dolgok közé tartoznak a jövő munkavállalói számára.

Egy másik, 2016-os jelentés a jövő foglalkoztatási tendenciáit és munkaerő-stratégiáját vizsgálta. A kutatás során felkérték a humán erőforrások vezetőit és a vezető globális munkáltatókat, hogy fejtsék ki véleményüket arról, hogy milyen tulajdonságokra lesz szüksége a jövő munkavállalóinak.

A jelentés alapján a toplista a következő:

Kompetenciák

A lista tovább folytatódik:

6. Érzelmi intelligencia

7. Ítélőkészség és döntéshozatali készség

8. Ügyfélközponthúság

9. Tárgyalókészség

10. Kognitív rugalmasság


Ezzel szemben a kompetenciák listája 2015-ben a következő:

  1. Komplex problémamegoldás
  2. Koordinációs készség
  3. Emberek irányítása
  4. Kritikus gondolkodásmód
  5. Tárgyalókészség
  6. Minőség-ellenőrző készség
  7. Szolgáltatásorientáció
  8. Ítélő- és döntéshozatali-készség
  9. Aktív hallgatás
  10. Kreativitás

 

Géniusz – sorozat az oktatásban

Azt gondoltam elég sokat tudok Albert Einstein életéről, de amikor megláttam, hogy a NatGeo sorozatot készít életéről, kíváncsi lettem. A 20. század legjelentősebb elméleti fizikusának szakmai és magánéletébe kapunk betekintést. A sorozat nem csak a tudós életét közvetíti, korrajzot fest és ez által a néző betekintést kap a századforduló csodás világába.

A Géniusz Walter Isaacson ‘Einstein: His Life and Universe’ című híres könyve alapján készült, és a főszerepet az Oszkár-díjas Geoffrey Rush alakítja. Rendezője Ron Howard, akinek olyan kiemelkedő alkotások fűződnek a nevéhez, mint az Egy csodálatos elme, az Apollo 13 vagy A Da Vinci-kód.

A sorozat segítségével összeköthetjük a matek, fizika, történelem, szociológia oktatását és felkelthetjük a társadalmi érdeklődésű diákok kíváncsiságát a fizika és a tudományok iránt. Nem mellékesen nyári kikapcsolódásnak is tökéletes…

 

A magyar irodalom jelentős alakjai – Németh László

Hallottatok már a Titokról – a vonzás törvényéről? A vonzás törvénye szerint legnagyobb valószínűséggel az fog megjelenni az életedben, amire a gondolataid, az érzéseid és a figyelmed (legyen az pozitív vagy negatív) irányul. Vagyis leegyszerűsítve ha jóra gondolsz jó dolgok történnek veled és fordítva. Kicsiben kipróbáltam, bevált. Például amikor elkezd fájni a fejem panaszkodás helyett erősen arra koncentrálok, hogy jól érzem magam, elterelem a figyelmem és majdnem mindig átmegy a fájdalom. A vonzás törvénye szerint bármit elképzelhetünk, azt idővel megkapjuk.

De mi köze mindennek Németh Lászlóhoz? Újabb vallomás következik, nem olvasok Németh Lászlót, nem nézek drámákat és kerülök mindent, ami negatív. Ez az én taktikám a világgal szemben… Kár, hogy a Németh Lászlóhoz hasonló csodás írók munkáit is kénytelen vagyok mellőzni. De amikor kellett végigsírtam…

Használjátok, terjesszétek!

Németh László

Letöltés

A letöltéshez adja meg a nevét és e-mail címét!

Fidget spinner az oktatásban

Mi az a fidget spinner és miért olyan populáris?

Az újpörgettyű valójában egy golyóscsapágy körül forgó háromágú gyűrű. Bár a leírás nem a legmeggyőzőbb, szerintem ez a csaknem régimódinak is nevezhető játék nem alaptalanul vált a fiatalok nagy kedvencévé.

A fidget spinnert a ’90-es években találták fel, de csak néhány hónapja kezdte el igazán meghódítani a világot. Egyesek szerint hatékonyan segítheti az autisták és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarúak koncentrálását. Utóbbival kapcsolatban megoszlanak a szakmai vélemények, sőt vannak olyan iskolák is, ahol már betiltották a használatát.

A kütyü funkcióját tekintve nagyjából olyan, mint egy stresszlabda, azaz nyugtató hatása van…

Fidget spinner az oktatásban
pixabay

De az oktatásban hogyan is lehetne kihasználni ezt a manapság egyre népszerűbb, filléres eszközt, ami ott lapul nagyon sok diák zsebében? Na, erre adok most néhány tippet:

  1. Használjuk időzítőként – a feladat lehet bármi, amit idővel mérhetünk: hány fővárost tudsz felsorolni, amíg a pörgettyű pörög? hány matematikai feladatot tudsz megoldani ennyi ideig? hány kémiai elemet tudsz felsorolni… A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen…
  2. Csináljunk egyedi forgót – itt tényleg bármi szóba jöhet. A legjobb, hogy feleltetéskor is használható… Két üres és egy kitöltött verziót készítettem nektek:

3. Használd jutalmazásként – az elvégzett feladat után lazíthatnak a gyerekek.

4. Kész matematikai játékok:

 

A magyar irodalom jelentős alakjai – Petőfi Sándor

Kiskoromban volt egy antik Petőfi összes kötetem. Nagyon szerettem és amikor csak tehettem a baromfiudvarban a csirkéknek szavaltam az újonnan megtanult verseket. Erre visszagondolva be kell látnom, fura kisgyerek voltam… De a csirkék szerették, én is élveztem és remélem nektek is tetszeni fog az új infó-lap.

Használjátok, terjesszétek!

Petőfi Sándor

Letöltés

A letöltéshez adja meg a nevét és e-mail címét!
 

Ha tetszett, hasonlót itt találsz.

Történelmi jelentőségű fotók felhasználása az oktatásban

A napokban ráfutottam egy oldalra, ami összegyűjti a történelem 100 legjelentősebb fényképét. Rögtön arra gondoltam, be kell mutatnom nektek is, mivel rengeteg lehetőséget rejt magában.

Bár a fényképészet újabb-kori médium – az első fotó keletkezése nagyjából 1826-ra tehető – a technika fejlődésének köszönhetően máig több fotó készült, mint amennyi festmény a világ összes múzeumában és kiállítótermében található. A megalkotóknak ezáltal nem volt könnyű dolga kiválasztani a (csak) 100 képet.

Hosszas munka után a szerkesztők a következő oldalt készítették el: http://100photos.time.com

Az első mobiltelefonnal készített fotó

 

Nincs megszabva, hogy mi tesz egy fotót meghatározóvá. Néhány kép azért került a listára, mert első saját kategóriájában, mások kihatással voltak gondolkodásunka, életünkre.

Ember a Holdon

 

A kollekciót mindenkinek ajánlom, de nektek kedves tanárok főleg. Néhány tipp, hogyan lehetne kihasználni a tanórákon:

  1. A diákok összeállíthatják saját listáikat, azokat időrendbe tehetik és az órán megindokolhatják, mit miért tettek a listára.
  2. Nem csak történelemórára készíthető lista. Összegezni lehet a jelentős eseményeket, történelmi fordulatokat az irodalomban, képzőművészetben, pszichológiában, különböző tudományos kutatások során is.
  3. Akár matematika órára is készíthető hasonló időrend, amit a diákok otthon is elkészíthetnek. Ezáltal megismerhetik a matematikai kutatások előzményeit illetve következményeit.

Gyereknevelés kisebbségiként

Arról még nem írtam, hogy délvidéki vagyok, pedig nagyon is fontos tény ez rólam. Mivel jár ez? Első sorban sok feszültséggel, különleges élményekkel, szokatlan gondolkodásmóddal… Haza, otthon, anyanyelv, környezetnyelv, barátok, szomszédok, minden más. Így a gyereknevelés is…

Férjem céltudatos ember. Megismerkedésünkkor kijelentette, hogy az első fiunkat Istvánnak fogják hívni. Én ezt rettenetesen elleneztem, mert Szerbiában István névvel nem láttam rózsás jövőt az akkor még nem is létező gyermekünknek. Mivel még csak nem is jártunk, az épp velünk szórakozó társaság jót nevetett kettőnk szócsatáján. Ki gondolta volna, hogy ezt a vitát még jó párszor le fogjuk játszani élesben is? Végül elfogadtam, 9 hónap érvelés után még mindig kicsit félve diktáltam be a szülőasztalon nagyfiúnk nevét a nővérkének. Párom pedig az utolsó pillanatig szurkolt, hogy első szülöttünk apósom után, István lehessen.

Ezzel lényegében megpecsételtük. Játszótéren, boltban, bárhol ahol kedvesen szólnak hozzá és a nevét kérdezik rájönnek, hogy ő más, kisebbségi.  Ettől még nem lesznek hozzá kevésbé kedvesek, egyszerűen csak idegenné válik. Ez az oktatási rendszer hibája és (bocs anya) egy kicsit a szüleinké. Nem integráltak minket soha a szerb közösségbe. A suli udvarán saját sarkunk volt, ahova elvonultunk és bár nem bántottak minket (vagy legalábbis nem sűrűn) mi mindig mások voltunk.

Szórványban magyarnak lenni nem könnyű dolog. Főleg ha nemzeti öntudatra neveltek már kiskorodtól… Otthon mindig azt láttam, hogy szüleim és nagyszüleim kiálltak magyarságukért. Bevallom, ezt egyetemista koromban (szerb egyetemre jártam) kicsit meg is kérdőjeleztem, könnyebb lett volna csak beolvadni és hagyni az egészet a fenébe… Miért kellett nagyapámnak hagyományápoló és műemlékvédő csoportot alapítania ’91-ben? Schweidel Józsefről, Bosnyák Ernőről, Bogyó Józsi-bácsiról mesélni nekem az esti mesét? Miért vittek el minden nemzeti rendezvényre és tanították meg a Himnuszt előbb, mint a szorzótáblát? Miért teszem ezt ma én is, amikor itt már nem látom jövőjét a magyar kisebbségnek? És miért adtam István nevet a fiamnak?
Ma Schweidel szobrot avattunk a zombori Magyar Polgári Kaszinó udvarán, és bizsergett a gyomrom. Rohadt nehéz ezt most megmagyarázni. Egy udvarnyi ember (többsége nyugdíjas) és egy csodás 21. századi mellszobor. Ennyi.

Holdállás és gyereknevelés

Volt már olyan, hogy elvittétek a gyereket általános kivizsgálásra és hazaküldtek, mert a fiatalúr nem volt hajlandó közreműködni? Hogy annyira ordított az orvosnő láttán, hogy annak lehetősége sem volt jó-pofizni?

Ez tényleg tetőpontja volt az elmúlt egy hétnek… Minden múlt hétvégén kezdődött 1-2 hisztirohammal. Az ilyet még el is viseli az ember, de ez most már sok volt. Leforrázva hagytuk el a rendelőt, az ápolónő megkért, hogy a következő látogatásunkkal várjuk ki a dackorszak végét…

A napot István nagy bölcsen azzal zárta “Ne izgulj anyuci, majd elmúlik!”. 

Az este tök jól aludtunk, délelőtt István tüneményes volt, szórakoztatta az öccsét, játszott, nem volt egy “akarom” sem és mi is sokkal kiegyensúlyozottabbak voltunk. Ez gyanús volt, úgyhogy megnéztem a holdnaptáram… Rájöttem, hogy már megint az első és az utolsó negyed közötti időszakra tehető a gyerek fura viselkedése, rosszul is aludtunk, a kicsi is többször ébredt… Utánanéztem és mint gondoltam, nem én vagyok az első, aki észrevette ezt az összefüggést.

Forrás:Pixabay

Kutatók csoportja 12 országban végzett kutatást 5812, 9-11 éves gyereken. 28 hónapon, vagyis 28 holdcikluson keresztül figyelték alvási szokásaikat és észrevették, hogy a gyerekek telihold idején 5 perccel kevesebbet aludtak, mint más napokon. Mivel az alvás fokozottan kihat a gyerekek viselkedésére, ingerlékenyebbek és nehezebben kezelhetők ebben az időszakban, magyarázzák a kutatók.

Szóval mindenről csak a Hold tehet. Nem mi vagyunk béna szülők és a gyerekünk sem kezelhetetlen…

Amikor a gyerekek átveszik a hatalmat

“Ezek átvették a hatalmat!” – mondta párom a minap és sajna igaza volt… Persze elsőre alig hallottam mit mond a két gyerek üvöltésétől (a kánont tökélyre vitték és nem csak protestálásra használják, néha csak szórakozásból üvöltenek).

Máté lassan 8 hónapos, mászni tanul, rettenetesen kíváncsi… Amennyire csodás az, hogy nyílik az értelme, mindent látni, tapintani, ízlelni akar, annyira fárasztó lekövetni, segíteni… Főleg egy dacos hároméves mellett, aki nagyon tudja mit akar és azt persze mostderögtön.

Nem tudom miért nem tanítják ezt az iskolában?!! Annyi fölösleges dolgot tanultunk, mint például, hogy szám szerint hány merinó juh van Ausztráliban, hány és milyen gyár van az országban, képletek és dátumok tömkelegét és még sok hasonlót. De bezzeg azt senki nem tanította, hogy hogyan kell “elbánni” egy kétévessel és hogy mit kell csinálni akkor, amikor a babának fáj a hasa, nő a foga, nyílik az értelme. Ha tehetném, új tantárgyat vezetnék be. Élettannak nevezném… Élettan órán taníthatnának:

Emberismeretet (igen, pszichológiára gondolok): mit-miért teszünk? milyen embertípusok léteznek? kit-hogyan kezeljünk? hogyan birkózzunk meg a hétköznapi konfliktusokkal?
Meditációt: hihetetlen, hogy nálunk még nem tanítják! Itt persze az alapokra gondolok. Elég lenne 5 perc minden nap kezdetén…
Családalapítás 101: a csecsemő fejlődési szakaszai, gyereknevelési praktikák, alapok a szoptatásról, hozzátáplálásról…

forrás: Pixabay
forrás: Pixabay

Konfliktuskezelést: otthon, munkahelyen, bárhol…
Jaj, annyi minden van, amiről jó lett volna tanulni kicsit mielőtt bepottyanunk a mély-vízbe. Persze ez nem sokat változtatott volna jelen helyzetemen, mert nyilván nem szakítom félbe drága fiam hisziét azzal, hogy “várj egy pillanatot csillagom, amíg anya megnézi a középsulis tankönyvében, hogyan is kell kezelni a dacos gyereket!”. De legalább szidhatnám a régi élettan-tanáromat, vagy védekezhetnék, hogy “á, nem csoda, hogy béna szülő vagyok, mindig is gyenge voltam élettanból…”

Ennyi hülyeséget is csak egy fáradt anya tud összehordani. Nem mellékesen megjegyzem, hogy ezt a bejegyzést is négyszeri nekilódulásra sikerült összehoznom…

Egyedül az állatkertben

Sose gondoltam volna, hogy életem egyik legkülönlegesebb élménye a palicsi állatkerthez fog fűződni.

Nincs bajom a hideggel és a hóval, de a bezártságot nem tűröm. Ezzel a családom is így van. Így esett meg az, hogy annyira besokalltunk a téltől, hogy mindenre elszántan nekieredtünk tegnap a világnak. A 2-3 fok melegnek tűnt a fagyok után és még a szitáló eső sem zavart minket. Állatkertbe mentünk…

Voltatok már egyedül (családdal) olyan 15 hektáros területen, ami tele van vadállatokkal? Szemerkél az eső, a csendben csak az állatok hangját (és a családod kiabálását) hallani. A növények fakók, de ez csak még jobban kihozza a váratlan látogatókat meghökkenten figyelő állatok természetes színét.

IMG_20170207_192446_003

Igaz, hogy az állatok nagy része nem látható, de a többi ezáltal csak még jobban kifejezésre jut. Olyan dolgokat vettünk észre, amit régi látogatásaink alatt sosem. Elcsevegtünk a vidrával, bújócskáztunk a csimpánzzal, akaratunkon kívül fölbosszantottuk a bivalyt, szemeztünk a tigrissel és az oroszlánok olyan hatással voltak ránk, hogy indulás előtt a hideg ellenére még egyszer vissza kellett mennünk elbúcsúzni.

Ha különleges élményre vágytok addig menjetek, amíg nem süt ki a nap! 🙂